Éjszakai vasúti utazási kisokos
Sokan, akik számára újdonság az éjszakai vasúti közlekedés, számos kérdéssel vágnak bele az utazás szervezésébe. Ha csak már nem ijeszti el őket rögtön a számos döntés. Ülőhelyes kocsi, fekvőhelyes kocsi, hálókocsi. Mi is a különbség? Biztonságos éjszaka aludni? Más nem jön majd be a fülkémbe? Ezek és ehhez hasonló kérdések merülhetnek fel a rutintalan, ám utazni vágyó egyén fejében. Ezeket szeretném tisztába tenni, ezzel a cikkel segíteni szeretnék, hogy mindenki tisztán láthassa, hol mire számíthat.
Az éjszakai járatokról általában
Az éjszakai vasúti közlekedés egyik abszolút előnye minden más közlekedési ággal szemben az az, hogy maga az utazás éjjel megy végbe. Nem vesztesz értékes órákat a nappalból, ugyanis alapesetben az ilyen járatok kora este indulnak, és másnap reggel/délelőtt érkeznek meg a célállomásra. Természetesen vannak járatok – melyek hosszabb utat járnak be, vagy nehéz terepen, hegyi útvonalon haladnak stb. – amelyek némileg hosszabb ideig viszik az utazni vágyókat.
Továbbá ami szintén előnyükre válik az az, hogy nem a város széléről kell még bebumlizni a repülőtérről, hanem legtöbb esetben a belvárosban szállsz le, reggel a vonatról, hogy aztán utadra indulhass. Tehát akár városnézős kirándulás, akár tengerparti nyaralás a célod, tökéletes választás lehet a vonattal történő utazás! Valamint a csomagokkal sincsen gond, ugyanis nincsen a repüléshez hasonló poggyászkorlátozás, ésszerű keretek között természetesen, de ingyen szállíthatod, mindenféle pótdíj megfizetése nélkül csomagjaidat.
Egyes járatokon akár étkezőkocsi is található, ahol kellemesen megvacsorázhatsz, vagy reggelizhetsz. Ha érdekel, hogy milyen étkezési lehetőségek lehetnek egyes vonatokon, akkor kattints az alábbi cikkre!
Ha családdal vagy barátokkal utazol, akkor már magának az utazásnak is megadja a feelinget egy ilyen éjszakai hálókocsis vagy fekvőhelyes utazás, összekovácsolja a csapatot. Elvégre is egy szerelvényben, utaztok, együtt. Természetesen foglalás függvénye ez is. Ha külön-külön fülkékben utazik a csapat egy-egy része, akkor is átmehettek egymáshoz beszélgetni, társasjátékozni, jól érezni magatokat.
A célállomástól függ a járműpark színvonala is. Így például egy Bécs-Róma útvonalon történő utazás teljes mértékben más élmény, mintha Belgrádból Thessalonikibe utazna az ember. Míg a nyugat felé közlekedő járatok színvonala megfelelő, a járművek tisztábbak, kényelmesebbek, csendesebbek, addig ez az irány lehet leginkább vonzó az utazók számára. Annak ellenére, hogy én személy szerint szeretek a Balkánon, a lehúzható ablakos vén vonatokkal utazni, ez nem mondható el az átlag utazóról. Ha valamit is érő alternatívát akarnak a vasutak nyújtani tengerparti útcélokra, akkor sajnos a 70-es éveken túl kell lépni, és invesztálni a szegmensbe. Mert normális színvonalon létrejönne egy olyan szolgáltatás, melyet szívesen használnának a turisták is, és élményekkel térnének vissza görög/bolgár/horvát stb. tengerparti nyaralásukról.
Ez az irány változni látszott 2018-tól, amikor is a MÁV-Start elkezdte gatyába rázni a tengerparti járatait, és a lehetőséghez mérten modernizálni a hálókocsikat. Új matracokat kaptak az ágyak, bankkártyával is lehet fizetni a hálókocsi büfében, új tiszta szőnyegek stb. Ezeket jó volt látni. De sajnos a vonat még mindig légkondi nélkül, 40 fokban viszi az utazni vágyókat, miközben a kényszerből lehúzott ablakon dübörög be fékhang és száll be a fékpor hogy érezhesse az ember a mindent átható rozsda felejthetetlen szagát. Bár én személy szerint imádom a lehúzható ablakokat, nagyon hangulatos szerintem, de ezt az átlag utazó nem véli így, szeretne “vonatszagtól” mentesen megérkezni. Sajnos ehhez fejlesztésre lenne szükség. Remélhetőleg hamarosan sikerül túljutni a “fogjunk a vírusra mindent” témán, és kidolgozásra kerül valami épkézláb hosszútávú koncepció.
A cikk írása óta rengeteg dolog változott, így szerencsére 2021-ben már teljesen megújult formában indult újra Splitbe az Adria InterCity vonat. Természetesen ki is próbáltuk, az alábbi linken található beszámolónk.
Sajnos az éjszakai vonattal történő utazás elképzelhető, hogy lassabb, mintha autóval vagy busszal utazna az ember, a repüléstől pedig nyilvánvaló, hogy lassabban érünk célba. Viszont időkihasználtság szempontjából nagyon is jó lehetőség, ugyanis az utazás legnagyobb része éjszaka zajlik. Este elindulsz, reggel pedig már a célállomáson lehetsz. Nem kell hajnalban kelni, és a repülőtérre kimenni, ott a poggyászokkal bajlódni stb., valamint nem kell éjszaka vezetni ahhoz, hogy már reggel a célállomáson lehess. Ráadásul rövidebb távolságokra (pl. egy Budapest-München vagy Budapest-Prága) a teljes mobilitási láncot, eljutási időt figyelve még az sem biztos, hogy a repülős utazás gyorsabb lesz. Mert ugye a reptérre ki kell menni időben, várakozni, majd a célállomás repteréről még a városba bejutni. Ezek mellett pedig a teljes eljutási időnek már csak a tört része lesz a repülőn töltött idő. Továbbá a transzferköltségeket is általában elfelejtik az összehasonlításkor hozzászámítani a repülőjegy árához, pedig az sem elhanyagolható!
Ami pedig abszolút előnye a vonatozásnak, az a környezetbarát jellege. Köztudott, hogy a vasút az egyik legkevésbé környezetszennyező közlekedési mód. Szóval ha számodra fontos a környezetvédelem, akkor fontold át, hogy a következő milánói városnézésre, vagy római vakációra éjszakai vonattal mész-e esetleg. Jelentősen csökkentheted ezáltal CO2 lábnyomodat. Ez pedig kicsit lebutítva olyan mint az egészséges táplálkozás. Átgondolod, hogy megvonod magadtól a nagyon csábító Nutell*t, és megveszed a drágább, esetleg nehezebben beszerezhető cukormentes változatát, hogy egészségesebben élhess? Utazásra lefordítva ez úgy hangozhatna, hogy “Átgondolod, hogy megvonod magadtól a repülés (esetleges) gyorsaságát, és megveszed az (esetlegesen) lassabb, (esetlegesen) drágább vonatjegyet, hogy környezetbarátabban, fenntarthatóbban utazhass?” Ha nem is instant döntés egyik se, mindenképpen megéri ezeken a kérdéseken elgondolkodni. 🙂
Szóval mint mindennek, az éjszakai vonatos utazásnak is megvannak az előnyei és hátrányai, viszont ha új utazó vagy mindenképpen megér egy próbát, hogy meglásd, azért összességében nagyon hangulatos egy vonat tengerparti utazás vagy városnézős kirándulás. Kapcsolódj ki, élvezd az utat. Természetesen úgy, hogy másokat azért ne zavarj közben! A következőkben pedig elolvashatod, hogy milyen komfortkategóriák adódnak egy éjszakai vonaton.
Ülőhelyes kocsi, a legolcsóbb választás
Árérzékeny utasoknak a legjobb lehetőség, ugyanis ez a legolcsóbb utazási lehetőség. Számos viszonylaton már 29€-tól végigutazhatod így az éjszakát, így a fapados légitársaságok árán vagy esetleg az alatt utazhatsz. Az ilyen utazásnak egyértelmű előnye, hogy olcsó. Azonban véleményem szerint ezzel el is fogytak az előnyei. Végigülni éberen az éjszakát, amikor is semmit sem látsz a tájból nem épp a legizgalmasabb tevékenység. Ha pedig végig szórakozzátok az egész éjszakát, akkor azon kívül, hogy ez esetleg a többi utas számára kellemetlen esetleg idegesítő, még a célállomásra érkezéskor is fáradtan fogtok megérkezni.
Bár számos olyan vonat közlekedik (ÖBB Nightjet például), ahol a fülkés ülőhelyes kocsikban össze tudod tolni az üléseket, és tudsz rajtuk aludni, ez mégsem minden esetben lehet jó lehetőség. Például ha éjszaka megjelenik egy utas akinek oda szól a helye, a te fülkédbe, akkor kénytelen vagy felkelni. Ez elég kényelmetlen lehet. De ha annyian utaztok, ahány férőhelyes a fülke, vagy kizárólagos használtra veszitek a jegyet (a Nightjet-en van ilyen lehetőség), akkor jó lehet egy ülőhelyes kocsiban is eltölteni az éjszakát. Viszont itt jegyellenőrzés miatti “felébresztésre” számítani kell, nem úgy mint fekvőhelyes vagy hálókocsi esetében.
Ami esetleg előny lehet még, az az, hogy a poggyászkorlátozásokkal itt sincs gond, nem kell arra számítani, hogy a csomagod miatt pótjegyet kell fizetni, mert nem fér bele a meghatározott méretbe. Enni, innivalót viszont érdemes vinni, mert büfé az ülőhelyes kocsiba nincs. Továbbá előfordulhat, hogy az ülőhelyes kocsi nem fülkés, hanem termes kocsi. Akkor viszont a csomagokra is jobban kell felügyelni, ugyanis még lehetőség sincs bezárni a fülkét, mert fülke sincs 😀 Viszont ami jó lehetőség lehet, hogy pl. a Nightjet járatoknál lehetőség van privát fülke foglalására. Ilyenkor maximum hárman lehettek egy fülkében, de oda más nem mehet így be.
Mosakodás, tisztálkodás a WC helységében oldható meg. A WC-k higiéniájával gondolom mindenkinek van “élménye” :D. Bár az is előfordul, hogy induláskor még tiszta a WC, útközben elég gyorsan le tudja lakni az utazóközönség. Így ha induláskor tiszta, akkor közösen kellene rá vigyázni, hogy az is maradjon. Tehát ha az ülőhelyes utazást választanád, akkor mérlegeld az előbbiekben felsoroltakat.
Fekvőhelyes kocsi, a tökéletes kompromisszum
Amennyiben többre vágysz az előzőeknél, de nem szeretnéd a hálókocsi díját kifizetni, akkor számodra a fekvőhelyes kocsi lehet a legjobb megoldás éjszakai vonatos utazáshoz. Egy fekvőhelyes kocsi fülkéje 4 vagy 6 fő részére van kialakítva. Hat fős fülkébe foglalva tudod a legolcsóbban megoldani azt, hogy biztonságban aludhass éjszaka, viszont ne kelljen ezért mégse jóval több pénzt kifizetni. Általában körülbelül 10€-val kerül többe, mint az ülőhelyes elhelyezés ára. Ha pedig többen utaztok, családdal, barátokkal, akkor teljesen jó megoldás lehet számotokra egy fekvőhelyes fülke. Együtt van a csapat, egy fülkében, együtt alszotok és a fülke is zárható. Számos fekvőhelyes kocsiban van a fülkében konnektor és/vagy USB töltő, így a telefon vagy laptop töltése is megoldható. Valamint elalváshoz akár kapcsolhattok filmet is a laptopon, a zárható ajtónak köszönhetően ezzel mást nem zavartok. Nyilván nem egy 100 Wattos hangszóróról max hangerőn nézett 5.1-es filmet kell nézzetek, de ez természetes gondolom 🙂
Egy fekvőhelyes kocsiban már büfé is van! Itt egyszerűbb rágcsálnivalókat, üdítőket, italokat tudsz vásárolni, általában készpénzért, de akár már kártyával is tudsz esetlegesen fizetni. Továbbá fekvőhelyes kocsinként dolgozik egy kocsikísérő is, aki a rendre és biztonságra is felügyel, és segítség esetén rendelkezésre áll. Ágyneműt minden utas kap, egy párnát, lepedőt és takarót, így erről nem kell gondoskodni, nem kell plusz csomagot vinni emiatt.
A tisztálkodás is jobb színvonalon mehet végbe, mint az ülőhelyes kocsiban. Bár a WC-k hasonlóak, a legtöbb fekvőhelyes kocsiban van külön mosdóhelység is, általában kettő. Ezekben egy csap és egy tükör található, itt WC nincs, így ezek jóval tisztábbak. Lefekvés előtt és reggel meg tudsz mosakodni, fogat mosni, stb. Bár kérdés, hogy mennyire szívesen megy be majd a vírushelyzet után az utas, ez idővel gondolom visszaáll majd a rendes menetre.
Ha a fekvőhelyes kocsit választjátok, akkor figyeljetek az alábbiakra! Amennyiben kevesebben foglaltok a fülkébe helyet, mint ahány férőhelyes a fülke, akkor elképzelhető, hogy oda még másik utas érkezni fog. Ekkor előfordulhat az, hogy egy idegen emberrel alszotok. Nem rossz ez sem, kalandos, de én személy szerint jobban szeretem, ha csak a saját csapat alszik a fülkében. Tehát ha 4-en utaztok, akkor érdemes 4 fős foglalást választani, ami szintén kb 10€-val drágább, mint a 6 fős fülkébe foglalnátok. 14 év alatti gyermekek részére pedig általában kedvezményes menetjegy váltható, illetve a 6 év alatti gyermekek – ha nem foglalnak el külön ágyat – ingyenesen utazhatnak!
Hálókocsi, a legprivátabb utazási élmény
A hálókocsi abszolút előnye a kényelem és a teljes privát szféra. Egy fülkében legfeljebb 3 ember elhelyezése megoldható, azonban két szembe nyíló fülke összenyitása megoldható. Ebben az esetben már hatan utazhattok legfeljebb kvázi egy fülkében. A fülkék közötti átjáró ajtó éjszakára bezárható, így ha úgy gondoljátok külön “szobában” aludhattok. Az által, hogy kevesebb fő van a fülkében, a csomagoknak is több hely jut, így itt még kevesebb gondot okoznak a bőröndök. Én személy szerint a két fős foglalású hálófülkét szeretem leginkább, a három fős kicsit zsúfoltabb. De például ha apu-anyu utazik egy gyerekkel, akkor tökéletes nekik. Itt is érvényes, hogy 6 év alatti gyermekeknek, amennyiben nem foglalnak el külön ágyat, általában nem is kell menetjegyet fizetni.
A hálófülkékben a tisztálkodás is könnyebben megoldható, ugyanis a fülkékben található egy felhajtható asztal, ami egy mosdót rejt el, valamint egy tükrös pipereszekrény is van a fülkében, legtöbbször konnektorral ellátva. Régebbi vagonok esetében ez elképzelhető, hogy nincs, vagy nem működik. Minek is működjön, elvégre nem fizetünk érte eleget… Na mindegy, ez már nem a hálókocsi hibája, ez karbantartási vétség! De amúgy teljesen kényelmesen utazhatunk hálókocsiban. Felszálláskor tisztasági csomagot is kap az utas, mely általában törölköző, szappan és frissítő kendő, viszont egyes esetekben ennél többet is ad a társaság. A Nightjet-en például jár papucs és füldugó is, valamint egy süteményt és egy kisüveges pezsgőt is találsz az üdvözlő csomagban, de az utóbbi években az Utasellátó által adott üdvözlőcsomag is jócskán kibővült. A CFR, román vasút Budapest-Bukarest járatán például fogkefe és fogkrém is volt a csomagban.
Aludni is nyugodtan lehet a hálókocsiban. Az ajtók többféle zárral is felszereltek, így biztonságban utazhatunk éjjel is. Az ajtón van egy kis “kileső” nyílás, így ha valaki kopog az ajtón, megnézhetjük ki az, mielőtt ajtót nyitnánk. Nehogy véletlenül a kocsikísérőnek ne nyissunk ajtót, mikor ő csak a reggelinket hozná 😀 Hálókocsinál ugyanis minden esetben jár reggeli. Ez viszont társaságonként eltérő. Lehet, hogy csak egy croissant kapsz kávéval, de az is lehet, hogy te magad választod ki a reggelidet. A Nightjet-en például az esti induláskor kapsz egy menüt, amiből 6 tételt választhatsz ingyen reggelire. Az Utasellátós járatoknál is hasonlóan van már, viszont ott 7 tételt választhattok ingyen. Amennyiben étkezőkocsi is közlekedik a vonatban, akkor akár ott is elfogyaszthatjátok a reggeliteket!
Modernebb hálókocsik esetében pedig a vagonban található zuhanyzó is, mely pl. a Nightjet-en igazán színvonalas. Jó a víznyomás és a vízhőfok, illetve jó minőségi a tusfürdő is. Így ha nem hozol magaddal, az sem gond.
A hálókocsis szolgáltatás szerintem alapjában véve egy nagyon jó lehetőség, színvonalasan, kényelemben utazhatsz és az ilyen apróságokkal, mint a reggeli lehet kompenzálni a magasabb árat is. Egy hálókocsi jegy ára ugyanis kb. 60€-tól indul, ez is társaságtól függ. Egyes esetekben lehet olcsóbb, lehet drágább az induló jegyár. Viszont tény, hogy a hálókocsiban élheted át a legjobban az éjszakai vonatos utazás által kínált élményt!
DeLuxe hálókocsi, teljes kényelem
Egyes társaságoknál – pl. az ÖBB Nightjet, vagy az AstraTransCarpatic magánvasút járatainál – lehetőség van DeLuxe fülke foglalására is. Ezek drágábbak a sima hálókocsinál, viszont itt a hálófülkéhez jár egy saját használatú “fürdőszoba” is. Ebben van egy saját zuhanyzó, és saját WC is, de még hajszárítót is találhatsz bizonyos esetekben. Ilyenkor teljes mértékű kényelemben utazhatsz.
Egyes Nightjet járatokon pedig emeletes hálókocsik is közlekednek, ahol a felső szinten találhatók a panoráma ablakkal is ellátott DeLuxe fülkék. Ilyen DeLuxe fülkékben történő utazás ára 100€ körül indul, esetlegesen némiképp alacsonyabb is lehet, pl. az AstraTransCarpatic járatára tavaly nyáron Arad és Constanta között mi fejenként kevesebb 20.000Ft-ot fizettünk fejenként a saját zuhanyzós DeLuxe jegyért, ami azért teljesen elfogadható, sőt szerintem kedvező ár egy ilyen szolgáltatásért.
Összefoglalásul
A fentiek alapján elmondható, hogy egy elég széleskörű szolgáltatásból választhatunk, ha éjszakai vonatos utazásra adjuk a fejünket. Érdemes elgondolkodni rajta, mert bár lehet, hogy drágábbra jön ki esetenként mint egyéb alternatív eljutási lehetőség, de kétségkívül hangulatos utazás csoportok, családok részére és mindemellett a leginkább környezetbarát módja egy esetleges utazásnak! Ha kérdéseitek lennétek, szívesen válaszolok, keressetek bátran! A cikkemmel nem azt szeretném elérni, hogy mindenkit meggyőzzek, hogy igenis én ezentúl vonattal megyek középhosszú távolságra. Afféle gondolatébresztőnek szántam, hogy a koronavírus helyzet elvonultával feltétlenül fontos-e azonnal repülőre szállni, vagy esetleg átgondolja-e az ember, hogy környezetbarátabban utazzon egy esetleges következő útjára? 🙂
A végén pedig készítettem nektek egy galériát eddigi útjaimból, a háló-fekvő-ülőhelyes kocsik kinézetéről. Ezeken kívül pedig rengeteg egyéb jármű is közlekedik éjszakai vonatokon, mindegyik más és más. Következő hasonló témájú cikkemben pedig a Budapestről nappali vonatokkal is könnyedén, reális időn belül elérhető úticélokról írok majd nektek.
Facebook Kommentek