Korzikára vonattal
Párizsi városnézés
A Toulonba érkezést követően egy rövid belvárosi testébresztő séta után az állomásra mentünk, ahonnan a francia vasút csodavonatával, a TGV-vel utaztunk Párizsba. Bár az út kb. 900 km, ez alig volt több három óránál, mivel a vonat 320 km/h-val haladt az út jelentős részén.
13:00 körül érkeztünk meg Párizsba, ahol egy hosszú délutáni városnézés keretein belül felkerestük a város főbb nevezetességeit. Jártunk a Pompidou Centre-nél, a Notre Dame-nál, ellátogattunk a Louvre-hoz, amit sajnos megnézni nem tudtunk, mert a Tour de France nyitónapja miatt le volt zárva. Nembaj, biztos szép. 😀 Innen az Eiffel torony felé vettük az irányt, gyalogosan.
Szerencsére az Eiffel torony környékén semmi lezárás nem volt, így megpihentünk a mellette elterülő parkban, pár percre. A torony felé sétálva egyébként ami zavaró volt, hogy rengeteg a tukmálós, arcba mászós árus, így azért nem olyan idilli, mint egy szép képeslapon. De hát ez már csak ilyen, kb mindenhol. Miután megvolt a kötelező kép, indultunk is tovább, következő állomás a diadalív (lett volna).
Sajnos a Diadalív környéke is le volt zárva a Tour de France nyitónapja miatt, így odáig már el sem tudtunk menni, visszamentünk az állomásra.
Egyébként maga Párizs egyáltalán nem varázsolt el. Sokaktól hallottam már ugyanezt a véleményt, hogy nagy várakozásokkal vág neki a párizsi városlátogatásnak, aztán annyira nem lesz csodálatos az egész. Mindenesetre “objektívan nézem az én szubjektív véleményemet is”, és adok neki még egy esélyt, mikor mondjuk nincs ekkora tömeg, hátha akkor jobban átjön a város hangulata.
Utolsó szakasz
Párizsból a Bécsig közlekedő nightjet vonattal utaztunk, kétfős deluxe fülkékben, hogy a saját fürdő megint csak meglegyen. Meglepő, hogy azért ezekre rajtunk kívül is van igény, ugyanis – bár februárban foglaltam a jegyeket – a három darab kétfős fülke nem volt meg egy kocsiban, így a csapatunk egy része a második hálókocsiban kapott már csak ilyen fülkét.
A vonaton megvacsoráztunk, majd lezuhanyoztunk és mindenki aludni tért. Na és itt jön a csavar, a csapat egy része nem tért nyugovóra. Párizsban ugyanis kettéoszlottunk a városnézés során, majd a csapat egy része nem ért vissza a nightjet vonat indulásáig. Szerencse, hogy aznap még volt TGV Strassbourg felé, így gyorsan a nightjet után eredtek, leelőzték, majd Strassbourgban felszálltak a nightjet vonatra. Ez a kis izgalom még kellett így a végére. A vonaton megreggeliztünk, és szerencsére pontosan érkeztünk meg Bécsbe.
Hálókocsi belső, nappali állásban, a párizsi Nightjet vonaton
A budapesti vonatra várakozva örvendeztünk is, hogy nahát micsoda vonatos utazás volt ez, hogy egyszer se történt semmi probléma, semmi késés, minden úgy volt, ahogy kellett. Na ezután ránéztem a vonatösszeállításokat mutató kijelzőre. Láttam, hogy a Budapestre közlekedő EuroCity első osztályú kocsijára ki van írva: Wagen gesperrt (sajnos az adott kocsi nem lesz a szerelvényben). Na csodás.. De legalább a csapat többi része nem tud németül, és remélem nem szúrják ki a szép piros betűket, amit még ha nem is értenek, tudják, hogy nem jót jelenthet. Sajnos teltek a percek, 15 min Verspätung, 30 min Verspätung, 45 min Verspätung, vonat még sehol. De legalább ebből is éreztük, hogy közel már Magyarország. Egyszer csak beállt a vonat a vágányra, majd felszálltunk. Innen indult az őskáosz, ugye első osztályú kocsink sehol, utas százezer, helyjegye senkinek. Na mondom akkor: csapat, irány a bringatároló, befoglaljuk a lehajtós üléseket.
Viszont! Ha ilyen őrültekháza helyzet van, akkor is igyekszem mindig úgy rendezni mindent, hogy a kiscsapatomnak kihozzam béna helyzetben is a legjobbat. Tehát akkor kínunkban filmezzünk egy jót! Laptopon beraktunk egy jó kis vígjátékot, amit a körülöttünk üldögélő spanyol interrailes utasok is élvezettel néztek a földön ülve. Hogy nekik is kedvezzek, a magyar szinkronos filmre tettem angol feliratot, hogy értsék ők is.
Ha kényelem szempontjából nem is, de kaland és utólagos vicces élmény jellegéből adódóan szerintem ez volt az utazás egyik legemlékezetesebb része. Szerencsére a jegyekből kaptunk visszatérítést, így igazából semmilyen szinten nem éreztük, hogy bármi kár ért volna minket, korrekt volt az eljárás.
Az árakról
Ha csak egy számot látsz, akkor azt mondod drága, hülyeség. DE! Ha röviden összefoglalom, hogy ez egy 11 napos utazás, alpesi kirándulással, városnézésekkel, mindenhol a legjobb választott elhelyezéssel, tengerparttal, hajózással tarkított nyugat-európai körút, akkor szerintem egyáltalán nem hangzik vészesen az 1.159 €-s fejenkénti ár. Hogy mi mennyibe fájt, azt az alábbi táblázatban találhatod. Viszonyításképpen hozzátettem a lehető legolcsóbb lehetőségeket is. Ebben az esetben szállásnak néztem egy jelenleg nyárra foglalható, olcsóbb szálláslehetőséget is. Így az elérhető legolcsóbb ár majdnem feleződik, 602 €-ból megoldható lehet a körút. De ezt egyébként nem ajánlom, ülőhelyen végigutazni egy ekkora utat semmiképp sem kényelmes megoldás. Ha többen vagytok, és a hajón is olcsóbb kabint, a vonaton pedig fekvőhelyes kocsit választotok, akkor kb. 800 €-nál fog megállni a fejenkénti ár, ez amolyan arany középút.

Ha egyébként kifejezetten csak Korzika lenne a cél vonattal, akkor az utazás megoldható az új, Genova-ba közlekedő Nightjet vonattal. Ebben az esetben – ugyanilyen szállás árat feltételezve – az alábbi útvonalon, az alábbi árakon lehet lejutni idén nyáron. Látható, hogy ha nincs benne a körút, akkor jóval olcsóbban kijön azért, majdnem 200 €-t lehet így megspórolni. A legolcsóbb elhelyezéssel nézve – az előzőekben hasonló módszer alapján olcsóbb szállással – már kevesebb, mint 500 € fejenként. Ha itt rászánjátok, hogy a hajón olcsóbb kabint választotok, és a vonaton is legalább fekvőhelyes kocsiban utaztok, akkor kb. 550 €-ból meg is van a korzikai álomutazás! Ha érdekel, és segítséget szeretnél kérni a megszervezéshez, írj nyugodtan Facebookon vagy e-mailben!

Ha érdekel, hogy az éjszakai vonatokon milyen elhelyezések közül választhatsz, nézd meg az alábbi cikkemet.
Ha a nyaralásról további képeket nézegetnél, akkor az alábbi galériában bőven találsz belőlük! Némelyik akár háttérképnek is jó lehet 😀 Ha pedig tetszett a beszámoló, kövest be a Vonattal Európában Facebook oldalát, hogy értesülhess a legfrissebb tartalmakról!
Facebook Kommentek