Helyijárat – Kirándulás a Grand Canyon-ba, útközben csillagok
Először is tisztázzuk: a cím nem részegen született, teljesen valós, ép elme szüleménye. 😀 Kevesen tudják, de Magyarországon is található egy “Grand Canyon”. A Nógrádszakál környékén található Páris-patak völgyét illeti a megtisztelő cím. A “csillagok” pedig Tolnay Klárira vonatkozik, aki egyszerű “nógrádi jánybó” lett híres színésznő. Eredetileg nógrádi gyerekként fontosnak tartom, hogy bemutassam gyermekkorom vidékét, lehetőséget adva másoknak is, hogy felfedezzék a benne rejlő csodát és varázslatot.
Vonat az őszi nógrádi tájon
Tehát akkor kerekedjünk fel, irány a Keleti pályaudvar, kezdjük meg jó kis nógrádi túránkat! Induljunk a 6:55-kor (vágányzár!!) induló Dália InterCity vonattal, majd szálljunk át Aszódon a kis piros vonatra, Balassagyarmat felé. Az utazás során Nógrádkövesd után jön a kedvenc szakaszom, a vonat itt erdőkben, dombok között kanyarog. Október környékén, az őszi erdő színkavalkádja meglehetősen hangulatossá varázsolja az utazást. Vigyünk termoszban finom teát, és kortyolgassuk miközben az őszi erdőt csodáljuk. Bár a vonat kicsit lassan halad, mégis élvezetes lesz az utazás!
Vonatunk még egy alagúton is áthalad, gyönyörű szakasz
Ha én éppen erre utaznék, akkor útközben mindenféleképpen beiktatnék egy kis pihenőt – ha nem egy egész napot – Mohorán (8:51-kor ér oda a vonat). Elsősorban azért, mert Mohora az én kedves szülőfalum, és meglátogatnám szüleimet, nagyszüleimet. De ha te nem én vagy, akkor is megéri leszállni Mohorán! Amilyen kicsi a falu, olyan érdekes a története és a környéke! Itt élt ugyanis Mikszáth Kálmán. Az általa ültetett gesztenyefa ma is él és virul, a falu központját dísziti. Mint ahogy az a kis evangélikus templom is, ahol Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona egybekeltek. Akit érdekel Mikszáth Kálmán élete, az egy kis múzeumban megtekintheti hátrahagyott értékeit. Gondolom senkinek se kell bemutatni Tolnay Klárit, mindenki tudja kiről van szó. Ő is Mohorán született és élt egy ideig, az egykori Tolnay kúria jelenleg a falu művelődési központja, a színésznő tiszteletére kialakított múzeum valamivel odébb található. Érdemes bemenni és megtekinteni, a belépő csak jelképes összeg!
Mohora, tökéletes hely az útmegszakításra
Nem messze található a múzeumtól egy Vay-Zichy kastély is, mely bár csak kívülről tekinthető meg, mégis nagyon impozáns látvány csodás parkjával és óriási fáival. A kastélytól látható a katolikus templom is, a “Nagytemplom”. Ha itt járunk, sétáljunk fel oda is, tekintsük meg a templomot. Mellette lakik “Tibi bácsi”, nagyon kedves, szívesen mesél minden odatévedőnek a faluról, még a templomot is körbemutatja szívesen. Nem mellesleg az én nagypapám, akit ezúton is üdvözlök 😉
Ha pedig a természetben szeretnénk gyönyörködni, akkor induljunk el az erdőbe! Keressük fel bátran a Dolinkát, a mohorai pincesort. Engedjünk a csábításnak, ha egy-egy szőlősgazda borkóstolóra invitál! Nem mellesleg a környezet is csodás, a helyes kis pincék kombinálása az őszi erdővel igazán romantikus hangulatot kölcsönöz a helynek. Innen akár tovább is sétálhatunk, és megtekinthejtük a “Fehér sziklákat”. Ez egy tengerfenék maradvány, melyben kutatva megkövesedett kagylókat is találhatunk az egykori Pannon-tenger fenekéről.
A mohorai pincesor, a Dolinka
Ezt elolvasva látható, hogy édes kis falum már önmagában is lehet a kirándulás célállomása, akár külön útként is. De a “Grand Canyon”-os kirándulásba építve, egy jó kis hétvégi kétnapos túra is kerekedhet belőle.
Ha Mohorán nem szállunk le, akkor a vonat 9:08-ra ér Balassagyarmatra, ahol ismét átszállunk. 9:40-kor indul tovább Ipolytarnóc felé a személyvonat, ezzel fogunk utazni. Az indulásig pedig van időnk egy kis vásárlásra, a közelben található boltban elég nagy a kínálat, a környéken sokan szeretik ezt az üzletet. Térjünk be, vegyünk egy kis útravalót. A vonatunk pedig 10:25-re érkezik meg Nógrádszakálba, innen indulunk jó kis természetjáró túránkra. A vasútállomástól egy hosszabb séta vár ránk, nagyjából 2km-t kell gyalogolnunk, hogy elérkezzünk a szurdokvölgy kezdetéhez. Az út mellett haladunk, az Ipoly partján. Ősszel, mikor az erdő zöldes-sárgás-vöröses színben pompázik, gyönyörű tájon vezet az utunk, de nyáron sem kevésbé gyönyörködtet meg minket az Ipoly völgye!
A Palóc Grand-Canyon
A kanyonban tegyünk egy jó sétát, fedezzük fel az erdőt, élvezzük a természet közelségét! Barangoljunk a völgyben, figyeljük a fákat, keressük a madarakat. Élvezzük, hogy elszakadunk a nagyvárosok zajától, éljük át az utunkat, a pihenést. Álljunk meg, csináljunk képeket, tízóraizzunk egyet (szemetet nem eldobálni! :D). Garantáltan élményekkel fogsz hazatérni!
Miután jól kibarangoltuk magunkat a patakvölgyben, induljunk vissza Nógrádszakálra. Útközben tekintsük meg a falu templomját, valamint másszunk fel a Kálvária dombra is. Gyönyörű panoráma nyílik onnan a falura és a környékre. Átláthatunk Szlovákiába is, elvégre is a határon vagyunk. Ha van még idő a vonatig, akkor egy Ipoly-parti uzsonna vagy pihenő is beleférhet még.
Visszafelé szerencsére pont délután “jó” a vonatközlekedés, 16:24-kor és 18:59-kor is indul vonat Balassagyarmat felé, majd közel három órás utazás és két átszállás után megérkezünk Budapestre. Lehet busszal is, de azt nem az én oldalam feladata bemutatni 😀
Lehetőségek a hazaútra
A lélegzetelállító képek nagy részét pedig Galbács Tamás kedves fotós ismerősöm készítette, ezúton is köszönöm, hogy használhattam őket 😀 Tökéletes program lehet a közelgő hosszú hétvégére 🙂
Facebook Kommentek